Első MOST! sikerek
2019. november 1. és december 31. között zajlott a MOST! kampány első igényfelmérő szakasza. Rengeteg célunkban SIKERT értünk el röpke 2 hónap alatt.
Címszavakban a legfontosabb eredmények:
Iskola-alapító workshop
Tárgyalás több, mint 30 civil szerevezettel
Helyzetjelentés a Nemzeti köznevelési törvény változásairól minikonferencia
Mindezt részletesen olvashatod lejjebb.
A MOST! 1. szakaszában céljaink voltak:
1. Bevonni az önkéntes (cselekvő és felelősségvállaló) tagokat - SIKER!
2019. nyarán egy mindössze 35 fős önkéntes stábbal dolgoztunk. Ehhez képest a MOST!-ban 2020. január 2-án 113-an vagyunk!
2. Adományt gyűjteni - SIKER!
2020. január 2-ig 1 282 636 Ft gyűlt össze. Ebből tudtuk finanszírozni a honlap és a háttérrendszerek megújítását, a képzéseket, a minikonferenciát és az önkéntesek közvetlen költségeit (üzemanyag, bébiszitter, telefon).
3. Létrehozni az önkéntesekből egy zárt, operatív Facebook csoportot - SIKER!
A titkos Facebook csoportba elkezdődött a tagok felvétele. Január 7. óta pedig zajlik a munka!
4. Egyeztetni civil szervezetekkel - SIKER!
Számtalan civil szervezettel és szakszervezetekkel vettük fel a kapcsolatot. Folyamatosan kommunikálunk, keressük a közös a pontokat, a cselekvés lehetőségeit. 2020. január 3-án 30 szervezettel együtt részt vettünk a Civil Közoktatási Platform rendkívüli plenáris ülésén.
5. Saját szervezésű rendezvény - SIKER!
Óvodapedagógusok, oktatáskutató és közoktatási szakember segítségével tájékoztató estet szerveztünk. Az eseményről itt olvashattok bővebben.
6. Képzésszervezés - SIKER!
Mivel a ReSuli közösségben hatalmas igény mutatkozott rá, 3 alkalmas iskola-alapító workshopot rendeztünk novemberben 38 fő részvételével. Végigvettük az aktuális törvényi kereteket, lehetőségeket és két frissen indult iskola alapítói is megosztották a tapasztalataikat. A workshop anyagából online tananyag készült.
MOST! ÚJRATERVEZÉS
A kezdeti fázis zárásaként az eredmények alapján egyértelműekké váltak a következő tennivalók:
Közös platformba szervezni a civileket, együttműködőket
Szervezetten cselekedni, koncentrálni az erőket, közös célokat kijelölni, egymás céljait és a közös célokat együttesen támogatni, ehhez meghatározni a feladatokat
Lokálisan megszólítani az érintetteket, tájékoztatni, megismertetni az összefüggéseket, és hogy kit milyen módon érintenek a folyamatok, változások
Partnerségeket kialakítani (oktatási szakemberekkel, civil szervezetekkel, oktatással összefüggő társszervezetekkel, szakszervezetekkel), amelyek lehetővé teszik a párbeszédet, a közös célok kijelölését és a feladatok szétosztását
Létrehozni a cselekvőképes munkacsoportokat, melyek gyorsan és hatékonyan képesek közösen megoldani szakértői, jogi, kommunikációs és adminisztratív feladatokat
Mi kell ehhez?
Elsősorban egy önkéntes koordinátor, aki napi 8 órában és 100%-ban a ReSuli MOST! céljaiért küzd, összehangolja és irányítja a munkát.
Mit csinál egy önkéntes koordinátor?
Folyamatosan tartja a kapcsolatot a vezetőséggel
A prioritások alapján meghatározza és létrehozza a feladatokat, részfeladatokat és kiindulási dokumentumokat a közös online felületeken
A prioritási sorrend és az önkéntesek kapacitásának figyelembevételével delegálja a feladatokat és meghatározza a határidőket
Követi a folyamatban levő feladatokat, figyeli a határidőket, mindezt ellenőrzi és dokumentálja
Naprakészen tartja és rendszerezi a ReSuli adatbázisait
Napi szinten kommunikál az önkéntesekkel és a csoportvezetőkkel
Tudásuk és lehetőségeik alapján munkacsoportba irányítja és képzi az új önkénteseket (technikai ismeretek, rendszer működése)
Ezek a feladatok folyamatosak, teljes embert kívánnak és nem könnyen adhatók át. Ezen kívül ennek a munkának számon kérhetőnek és kiszámíthatónak kell lenni, ezért mindenképpen alkalmazni kell az önkéntes koordinátort.
Mi a következő lépés?
A támogatói bázist még legalább 100 taggal növelni kell, hogy alkalmazhassuk az önkéntes koordinátort, aki napi 8 órában csak a ReSuli MOST! kampány céljaiért dolgozik.
Természetesen az eddigi tevékenységek folytatódnak, továbbra is
Tájékozódunk és követjük az oktatással kapcsolatos jogszabályokat, híreket
Igyekszünk a lehető legpontosabban tájékoztatni, informálni
Közös akciókat valósítunk meg minél több szervezettel és támogatjuk egymás kezdeményezéseit
Szervezzük a képzéseket és gyártjuk a tananyagokat amire igény van
Mit tehetsz Te MOST?
Csatlakozz az igényformáló, cselekvőképes és felelősségvállaló ReSuli támogatói bázishoz ITT. Azzal teszed a legjobbat, ha Te is kiállsz és felelősséget vállalsz a közös célokért.
Hirdesd a ReSuli MOST! kampányt. Minél több a felelősségvállaló és cselekvőképes támogató van, annál több célt érhetünk el közösen.
Jelezz vissza az új honlappal kapcsolatban ITT, csak őszintén! Ezen múlik, hogy hosszú távon sikeres lehessen a kampány. Szeretnénk átadni a MOST! lényegét olyanoknak is, akik először hallanak az oktatást érintő problémákról vagy a ReSuliról. Lehet, hogy nem fogalmaztunk elég pontosan vagy érthetően. Sokat segítesz, ha visszajelzel!