• ReSuli

Játék a tanulás!

Ha nem hiszed, járj utána!





Leiner Károly és Szép Andrea tartotta a ReSuli Informális Pedagógusképzés második egész napos workshopját. Mindketten a szabad tanulás hiteles személyiségei, akik több mint 30 éve naponta élik, fejlesztik és alázattal, szeretettel, soha nem apadó lelkesedéssel alkalmazzák ezeket a játékokat és szabad tanulási módszereket, akár és leginkább olyan pedagógiai helyzetekben, helyszíneken, intézményekben, ahol a tanárok és gyermekek már rég nem arra ébrednek minden reggel, hogy „játék az élet”.

„Végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen érdeklődő csapat jött össze a műhelyre – és sokan olyan messziről utaztak ide, hogy ezen a foglalkozáson részt vehessenek. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg ötlet, gyakorlat, játék, amit sikerült átadni a résztvevőknek, nagyon könnyen adaptálhatóak bármelyik műveltségterületre, megkönnyítik a tanuló csoportokban folyó szabadon tanulást. Külön öröm számomra, hogy befogadtátok a szabad tanulás eljárását, amely a legalkalmasabb eljárás a differenciált, izgalmas, játékos szabadon tanuláshoz. Következő alkalommal folytatjuk!” – írta Karesz a képzést követően.


Néhány visszajelzés a résztvevőktől:

„Nemcsak tudja, mit csinál, át tudja és át is akarja (!) adni.”

„Nagyszerű emberek, elhivatott, zseniális pedagógusok.”

„Inspiráló, informatív, lelkesítő!”

A workshopot követő napokban kaptunk olyan képes beszámolót, hogy lerövidültek az éjszakák, mert a résztvevők „hazavitték” az ötletet, és kollégákkal saját kezűleg már sorozatban gyártják az eszközöket a tanult játékokhoz.

„3-4 hétre összeköltöznék velük.”

Ha több hétre nem is, de még 2x1 napra össze fogunk költözni Leiner Károllyal a Mars Tanulócsoport napfényes, komfortos „otthonában” és folytatjuk a tanulást! A workshop második és harmadik napján akkor is lehet csatlakozni, amennyiben az első alkalommal nem voltál ott! A kapott házi feladatok megoldásával és szemléltetésével kezdünk, amivel gyors betekintést nyerhetsz az első alkalom tartalmába.


Villáminterjú – három kérdés, amit nem tudtunk magunkban tartani :)

Ha csak egy szóban válaszolhatsz: "Mi hiányzik a mai magyar köznevelésből?

A képzett, elhivatott, jó pedagógus.

Bolygóközi expedícióra készülünk. Mi lenne az a három játék, a több ezer általad fejlesztett játék közül, amit mindenképpen fel kellene vennünk más bolygók gyermekeinek szánt ajándékok listájára?

Kincskereső játékok, 3 majom, Szabadulj a betűktől!

Mi az a dolog, amivel 1 perc alatt ki lehet akasztani téged?

Semmivel nem lehet "kiakasztani", de egyre nehezebben tolerálom az emberi butaságot.

Következő képzésünk: Rózsa Ildikó: A belső motiváció fejlesztése

Teljes képzési naptár: ReSuli Informális Pedagógusképzés 2018/19

2 megtekintés
Resulilogo.svg.128.png

Adatkezelési tájékoztató

Üzletszabályzat

(c) ReSuli Alapítvány - CC-BY-SA

FB oldal és csoport
  • Facebook Clean Grey
  • Facebook Social Icon
Kapcsolat

 

ReSuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány

 

1146 Budapest Thököly út 31-33. B/3.em/124 a.

 

​Adószám: 18912999-1-42​