Rózsa Ildikó

​

Rózsa Ildikó vagyok, egy fél11 éves, és egy 4 éves kisgyermek anyukája.

Sok számomra fontos dolog történt velem Marci és Emilke születése előtt is.

Általános iskolában már alsóban tudtam, hogy mi szeretnék lenni. Biztosan állítottam, hogy tanár leszek. Egy ideig még hozzámondtam, hogy „vagy orvos”, mert úgy tudtam, többet keresnek. Valahogy az orvos elmaradt. Gimnáziumot az alapján választottam, hogy hol a legszínvonalasabb a magyar tanítás. Szerencsémre diákszínpad is működött, ahol folytathattam a korábban megkezdett színjátszó-körös tagságom. Mindez Tatabányán történt.

A magyar szakból valahogy tanítóképző főiskola és technika szakkollégium lett végül, először Esztergomban, majd Budapesten. Nem állítom, hogy a képzéssel elégedett voltam. Gondolom emiatt volt bennem olyan erős az önképzési kedv: sorra jártam a tanfolyamokat. A Gordon-tréning után, önismereti, majd Magánélettan kurzus következett. Egyre világosabban látszott, hogy érdeklődésem a nevelési feladatok felé fordult, amit nyilván az első munkahelyemen megtapasztalt hiátus indukált. 5 évet töltöttem el összesen a közoktatásban, alsós tanítóként, napközisként, osztályfőnökként, ebből egyet hiperaktív gyerekekkel. Később világossá vált elégedetlenségem valódi oka: olyan mértékben érintettek érzékenyen a közoktatásban megtapasztalható anomáliák, ambivalenciák, hogy úgy éreztem, meg kell válnom a közoktatástól (mielőtt ő válik meg tőlem), és más utat kell keresnem.

Azért, hogy legyen másik út: elvégeztem a drámapedagógia szakot a főiskolán, és pedagógus szakvizsgát tettem. Drámacsoportokat, táborokat vezettem, egy híján húsz projektet indítottam pályázaton szerzett összegekből: módszertani konferenciák, szakmai vásárok, színházi események. Megláttam, van számomra alternatíva, s általam azoknak is, akikkel majd dolgozom. Így fordult figyelmem az alternatív pedagógiák és különféle módszertanok felé. A kooperatív tanulási technikák tanfolyammal folytattam, majd az elméleti tudás rendszerezése okán beiratkoztam az ELTE pedagógia szakára, ahol bölcsész- tanárként végeztem. Ez idő alatt tagja lettem a Sulinova fejlesztő csapatának, cikkeket, tanulmányokat, tananyagokat írtam szövegértés-szövegalkotás és szociális, életviteli és környezeti kompetenciaterületeken. Ehhez kapcsolódóan különféle szervezetek előadója és trénere lettem drámapedagógia, együttműködő tanulás csoportban, pedagógiai értékelés, differenciálás és projektoktatás témakörökben. A korszak zárásaként gy módszertani kiadványban, játékgyűjteményben adtam közre tréning tapasztalataimat. Időközben tanultam erőszakmentes kommunikációt, mediációt, konferenciák, fórumok előadója lettem, dolgoztam IPR mentorként...

Még egy új irány adódott: megközelíthettem az oktatást, szerencsés módon onnan, ahonnan a leginkább hatékony: a hallgatók felől. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai karán tanítottam módszertant, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán és az ELTE-TÓFK-on drámapedagógiát, drámajáték-vezetést. Ekkor már 4 éve dolgoztam a Millenárison, a Jövő Iskolájában oktatóként, később szakmai vezetőként. Megtaláltam azt a helyet, ahol az ésszerű alternativitás teret nyer, ahol a kezdeményezőkészség, a pedagógiai innovativitás közérthető, mégis magas színvonalon, és elérhető módon tálalható. A minőségbiztosítási rendszer létrehozásával megteremtődött egy megismételhető, maradandó érték: a moduláris rendszerű foglalkozás-vázlatok és egyéb projektek révén. Önállósultam: pedagógus továbbképzések szervezésébe, majd akkreditált pedagógus továbbképzések alapításába kezdtem kollégáimmal. Így adódott az utolsó út: megközelíteni a rendszert a pedagógusok, nevelési szakemberek, azaz kollégáim felől. Volt 2 nagyon erős évem, amikor minden hétvégén tartottam egy 30 órás akkreditált továbbképzést.

2016 szeptembere óta a Mars magántanulói csoport pedagógiai vezetője vagyok, 2017 januárjában fogalmazódott meg a ReSuli-hálózat megalapításának gondolata. Azóta sok-sok képzésen rengeteg kapcsolat, barátság alakult. A ReSuli Partnerség Program keretében magántanulói csoportokat mentorálok annak érdekében, hogy minél több színvonalas csoport alakuljon és a gyerekek megkapják azt, ami jár nekik: a minőségi oktatást. Az, hogy te itt vagy, és ezt olvasod azt jelenti számomra, hogy ez a munka nem volt hiábavaló.

 

Mind az 5 szakdolgozatomat az empátia témakörében írtam, az oka, gondolom már érthető a fentiek ismeretében. Remélem, hogy együttlétünket is ez fogja jellemezni.

​

​

 

​

​